Find Articles

Loading...
0

A kínai tanulók már szinte csak az AI-t használják tanuláshoz

Kínában egyre többen használják az AI-t tanuláshoz, azonban szakértők szerint fontos, hogy ne higgyenek el mindent a válaszokban.

Egyre nagyobb szerepet játszik a mesterséges intelligencia (AI) a kínai egyetemi felvételi vizsgákra való felkészülésben, ugyanakkor a hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a technológia nem helyettesítheti a tanulást és az önálló gondolkodást – közölte a kínai oktatási tárca.

A kínai oktatási minisztérium a napokban figyelmeztetést adott ki a 2026-os „gaokao” (felső vizsga) néven ismert országos egyetemi felvételi előtt. A központi vizsgarendszert 1952-ben vezették be, és azóta folyamatosan reformálják.

A minisztérium arra kérte a diákokat és a szülőket, hogy ne higgyenek azoknak a hirdetéseknek, amelyek szerint a mesterséges intelligencia képes előre jelezni a vizsgakérdéseket.



Az idei gaokaóra mintegy 12,9 millió jelentkező regisztrált. A beszámoló szerint sok végzős középiskolás már rendszeresen használ AI-alapú alkalmazásokat a felkészülés során. A programok képesek elemezni a hibás válaszokat, összefoglalni a kapcsolódó tananyagot, valamint gyakorlófeladatokat generálni.

A diákok és a tanárok ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az alkalmazások nem minden esetben adnak pontos válaszokat, különösen az összetettebb vagy szubjektív értékelést igénylő feladatoknál.

A szakértők szerint a mesterséges intelligencia hasznos segítség lehet, de nem helyettesítheti sem a tanárokat, sem a diákok önálló munkáját.

◆ Zámbori Bíró Tamás szakmai blogja
AI- és médiaműveltségi oktatás gyerekeknek

AI- és médiaműveltségi oktatás
Miért lett stratégiai kérdés a digitális és médiaműveltség a vállalkozásoknak?
Az MLA első fontos üzenete, hogy a digitális és médiaműveltség nem pusztán egy készséglista, hanem társadalmi és politikai prioritás, amely befolyásolja, milyen közegben élünk és dolgozunk. Ha ezt lefordítjuk vállalati nyelvre, azonnal látszik: a médiaműveltség szintje nagyban meghatározza a szervezeti kultúrát, vagyis azt, hogyan osztanak meg egymással információkat az emberek, mennyire ellenőrzik a forrásokat, hogyan kezelik az AI‑generált tartalmakat, és hogyan reagálnak a folyamatos hírzajra.
Elolvasom! →

A mesterséges intelligencia a vizsgákat követően is egyre nagyobb szerepet kap. Több kínai technológiai vállalat olyan alkalmazásokat fejlesztett, amelyek a vizsgaeredmények és korábbi felvételi adatok alapján segítenek egyetemeket és szakokat ajánlani a jelentkezőknek.

A gaokaót Kína-szerte a fiatalok jövője szempontjából a legmeghatározóbb megmérettetésnek tartják. A felvételit megelőző hetekben és hónapokban a hatóságok fokozottan ellenőrzik az interneten megjelenő kapcsolódó tartalmakat, a vizsgahelyszíneken pedig rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket alkalmaznak.

Mivel az elmúlt években több csalási kísérletre is fény derült, a csalókat és az őket segítő személyeket háromtól hét évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják.

Forrás: MTI



Tags: ,

AI Magazin