A mesterséges intelligencia (AI) jelenléte az iskolákban ma már megkerülhetetlen adottság a tanulás során. Dr. Verebics János, az ELTE Gazdaságtudományi Karának nyugalmazott egytemi docense, korábbi dékánhelyettese blogjában írt részletesen az Európai Parlament két friss szakpolitikai háttértanulmányáról, amelyben többek között arra keresi a választ, miként őrizhető meg a diákok kognitív fejlődése, és hogyan formálja át a pedagógiai módszertant az AI villámgyors terjedése.
Túl a tiltáson: az AI mint oktatási adottság
A mesterséges intelligencia oktatási alkalmazásáról szóló diskurzus 2026-ra szintet lépett: a kérdés már régen nem az, hogy szabad-e a diákoknak ChatGPT-t használniuk. Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága (CULT) számára idén márciusban készült két átfogó háttértanulmány – Prof. Dr. Irene-Angelica Chounta kognitív, illetve Dr. Vasiliki Charisi pedagógiai elemzése – tényként kezeli az AI jelenlétét.
Verebics János a fenti tanulmány kutatását idézi, miszerint
már 2025-ben a 16–24 évesek 63,8 százaléka használt generatív mesterséges intelligenciát, és jelentős részük a formális oktatásban is támaszkodik rá. A diákok már ma is AI-jal oldják meg a házi feladatokat vagy végeznek információkeresést.
A valódi kihívás ezért azzá vált: mi történik a tanulási folyamattal, amikor a mesterséges intelligencia belép a képbe? Verebics hangsúlyozza, a dokumentum rendszerszintű átalakulásról beszél: az AI az oktatási módszereket, a tanulási stratégiákat és az értékelést egyszerre változtatja meg.
Hirdetés
Teljesítmény kontra tanulás: az MI-tanulási paradoxon
A kognitív elemzés egyik legizgalmasabb felvetése az OECD friss jelentéséből ismert „AI-tanulási paradoxon” (AI learning paradox). Ennek lényege, hogy miközben az AI segítségével a diákok által leadott produktumok (esszék, prezentációk, tesztek) minősége és a rövid távú teljesítmény láthatóan javul, a tényleges, belső tanulási folyamat gyengülhet.
A hagyományos oktatási modellben a pedagógus a leadott teljesítményből következtet a diák tudására. Ha azonban egy feladatmegoldás jelentős részét az algoritmus végzi, megszakad a kapcsolat a látható teljesítmény és a valós tudás között. A tanulás ugyanis kognitív erőfeszítést – figyelmet, előhívást, hibázást és korrekciót – igényel. Ha a technológia ezeket a látszólag „lassú és nehéz” lépéseket kiiktatja a kész válaszok megadásával, a tartós tudássémák kialakulása is veszélybe kerül.
Kognitív kockázatok és az „episztemikus delegálás”
A háttéranyag négy egymással összefüggő, kritikus kognitív kockázati területet azonosít a fejlődésben lévő gyermekek és serdülők esetében:
- Túlzott ráhagyatkozás és függőség kialakulása.
- Az alapvető készségek (írás, olvasás, számolás, problémamegoldás) gyakorlásának csökkenése.
- A metakogníció és az önálló gondolkodás gyengülése.
- A figyelem és a memória megszilárdulásának zavarai.
Ennek egyik legsúlyosabb következménye az úgynevezett episztemikus delegálás. Ez azt jelenti, hogy a tanuló az érvek mérlegelését, a véleményalkotást és a források hitelességének megítélését teljesen átruházza a gépre. Éppen ezért a dokumentum éles határvonalat húz az általános célú generatív AI és a kifejezetten pedagógiai célra tervezett rendszerek közé. Egy oktatási célú AI nem ad azonnali megoldást: kérdez, reflektálásra késztet, és a diák valós tudásszintjéhez adagolja a segítséget, ezáltal tartósabb eredményt ér el.
Ahogyan Verebics János fogalmaz:
„a hosszú távon jelentkező veszély az, hogy a gyermek éppen azokat a mentális műveleteket nem gyakorolja eleget, amelyek nélkül később nem tudja megítélni az AI által adott válasz minőségét”.
A pedagógiai válasz: visszatérés az aktív tanuláshoz
A szakpolitikai iránymutatás szerint a legfontosabb lépés, hogy a technológia képességei helyett ismét az oktatási célokból kell kiindulni.
A tanulóközpontú AI-alkalmazás a gyermek kognitív és szocioemocionális fejlődését, autonómiáját és kritikus gondolkodását helyezi a középpontba.
Érdekes módon a javaslat nem egy teljesen új „AI-pedagógia” feltalálását sürgeti, hanem a klasszikus, aktív tanulási formák reneszánszát. Az AI korában soha nem látott mértékben felértékelődik a projektalapú, a tapasztalati, a kollaboratív, a kutatásalapú és a szókratészi tanulás. Ezekben a helyzetekben ugyanis a diáknak magának kell hipotézist alkotnia, vitatkoznia, döntéseit indokolnia és saját gondolkodására reflektálnia. A dokumentum által javasolt irányváltás éppen ebben rejlik: az oktatásnak azokra az emberi és kognitív folyamatokra kell fókuszálnia, amelyeket egyetlen algoritmus sem tud – és nem is szabad, hogy – elvégezzen a diákok helyett.
A teljes cikket Verebics János blogján, ide kattintva lehet elolvasni.
