Nyilvánvaló, hogy a kutatásokat is átalakítja, felgyorsítja az AI. Erre hozott példát az Anthropic Claude-ja, amely majdnem 81 ezer mélyinterjút készített egy hét alatt. A cég néhány napja publikálta az eredményeket, a kutatást 2025 decemberében vették fel.
Tartalom
Az Anthropic Claude brutális merítése az interjúk számában arról, hogyan vélekednek az AI-ról
Az Anthropic 80 508 Claude-felhasználót hívott „beszélgetni” 159 országból, 70 nyelven. A kutatók nem arról faggatták őket, mit gondolnak az AI-ról elvontan, hanem arról, hogyan használják, mire vágynak tőle, és mitől félnek. Az eredményben benne van úgy a mexikói szoftverfejlesztő, a lengyel édesanya, a kameruni vállalkozó, mint a dél-koreai diák véleménye.
A leggyakoribb vágy az AI-jal kapcsolatban meglepően földhözragadt: az emberek 18,8 százaléka „professzionális kiválóságot” szeretne, valójában azt, hogy a gép vigye el a monoton, adminisztratív terheket, ők pedig végre az érdemi munkára koncentrálhassanak. Egy amerikai egészségügyi dolgozó például arról mesél, hogy korábban napi 100–150 üzenet és végeláthatatlan dokumentáció vitte el minden energiáját, amióta AI segíti, több ideje jut a nővérekre és a családokra.
A második és harmadik helyen nem technológiai kulcsszavak állnak, hanem nagyon emberi fogalmak: „személyes átalakulás” (13,7 százalék) és „életmenedzsment” (13,5 százalék). Sokan nem egyszerűen hatékonyabb munkavégzést várnak az AI-tól, hanem olyan digitális „kognitív támogatást”, amely segít rendben tartani a naptárat, a teendőket, a mentális terhelést.
Minőségi idő, pénz, levegő
Az interjúk egyik visszatérő motívuma: nem azért akarunk produktívabbak lenni, hogy még több munkát zsúfoljunk a napba, hanem hogy végre legyen élet a munka után. A válaszadók 11,1 százaléka kifejezetten több minőségi időre vágyik, pontosan azt fogalmazza meg, amit egy mexikói fejlesztő története sűrít össze: „AI segítségével időben el tudok jönni a munkából, felveszem a gyerekeimet az iskolából, együtt eszünk és játszunk.”
Mások ennél is messzebbre mennek, és az AI-t a pénzügyi függetlenség ugródeszkájaként képzelik el. A válaszadók közel 10 százaléka arról álmodik, hogy a mesterséges intelligencia segít vállalkozást építeni, passzív jövedelmet teremteni, vagy egyszerűen kiszabadulni a szűkös anyagi keretek közül. Egy hondurasi vállalkozó úgy fogalmaz: „Azt szeretném, ha az AI dolgozna és építené a vagyont, mintha a nagyon meghosszabbított kezem lenne.”
A „társadalmi átalakulás” kategóriába sorolt válaszok ennél is nagyobb léptékben gondolkodnak: itt azok szólalnak meg, akik a mesterséges intelligenciától a betegségek leküzdését, az oktatási egyenlőtlenségek csökkenését vagy a klímaválság kezelését várják. Egy lengyel szoftvermérnök számára az AI tétje személyes: ha felgyorsítja a kutatást, talán találunk gyógymódot a lánya idegrendszeri rendellenességére.
A remények mellett persze ott vannak a félelmek is
A kép persze nem idilli. Ugyanazok a képességek, amelyek miatt rajongunk az AI-ért, egyben a legnagyobb szorongásaink forrásai is. A leggyakoribb aggodalom a „megbízhatatlanság”: a válaszadók 26,7 százaléka fél attól, hogy a rendszer magabiztosan téved, hamis forrásokra hivatkozik, és így több ellenőrzést igényel, mint amennyi időt megspórol. Egy brazil munkavállaló elmeséli, hogyan kellett fotókkal bizonyítania egy AI-nak, hogy az téved, „mintha olyan emberrel vitatkoztam volna, aki képtelen belátni a hibáját”.
Második helyen a munkahelyek és a gazdaság jövője áll (22,3 százalék). Valaki az Egyesült Államokból az ipari forradalom lovainak sorsához hasonlította az emberek helyzetét: akkor a városi lovak tűntek el az utcákról az autók miatt, ma sokan attól tartanak, hogy az emberek lesznek a „lovak” az AI-korszakban. Az autonómia és emberi kontroll elvesztése (21,9 százalék) szintén erős visszhangot kapott: egy japán diák úgy írja le élményét, mintha már nem ő húzná meg a határokat, hanem maga az AI.
Különösen erős visszhangja van a „kognitív butulás” félelmének. Egy dél-koreai diák fájdalmasan pontosan fogalmaz: „Kiváló jegyeket kaptam az AI válaszaival, nem azzal, amit ténylegesen megtanultam. Csak bemagoltam, amit az AI adott… Ilyenkor vádolom magam.” A kutatás rámutat: minél többen használják az AI-t tanuláshoz, annál élesebben rajzolódik ki ez a kettősség,
a tanárok például átlag feletti arányban számolnak be arról, hogy egyszerre tapasztalják a tanulási előnyöket és a gondolkodás ellustulását.
Az AI az új, globális esélyegyenlőségi lehetőség?
A földrajzi mintázat talán a legizgalmasabb. A kutatás alapján India, Latin-Amerika és sok afrikai ország kifejezetten lelkes az AI iránt: itt az emberek jelentős része az egyenlőtlenség megoldójának látja a technológiát, amely áttöri az oktatási, pénzügyi és infrastrukturális korlátokat. Egy kameruni vállalkozó például arról beszél, hogy
AI nélkül éveket venne igénybe az a tudás, amelyet most hetek alatt szerez meg, így olyan piacokra léphet ki, amelyek korábban elérhetetlenek voltak.
Ezzel szemben Észak-Amerika, Nyugat-Európa, Japán és Dél-Korea jóval óvatosabb. A magasan fejlett régiókban a beszélgetések gyakran a szabályozás, az adatvédelem, a félretájékoztatás és a munkaerőpiaci hatások körül forognak. Sokan itt úgy érzik: ők már egy működő rendszer vesztesei lehetnének, ha az AI rosszul sikerül, míg a globális délben sokaknak épp a mesterséges intelligencia az első esély arra, hogy egyáltalán belépjenek a játékba.
Itthon is érezhető a várakozás és a félelem az AI-jal kapcsolatban
Az Anthropic kutatása elsősorban Claude-felhasználókra épül, tehát azok hangja szólal meg, akik már ma is együtt élnek az AI-val, ugyanakkor a mintázatok így is erősen rezonálnak a hazai helyzettel. Az, hogy a válaszadók 81 százaléka szerint az AI legalább egy lépést már most közelebb vitt a céljaihoz, arra utal, hogy a technológia nem valami távoli science fiction, hanem nagyon is hétköznapi eszköz, amely e-maileket fogalmaz, órarendet rak rendbe, vagy épp új vállalkozási ötleteket generál.
Közben ugyanazok a dilemmák jelennek meg, amelyeket a magyar AI-közösség is naponta emleget: hogyan lehet egyszerre kihasználni a termelékenységi ugrást és megőrizni az emberi gondolkodás izomzatát, hogyan lehet a kreatív szakmákat nem a szakadék szélére, hanem egy új pálya rajtvonalára tolni, és hogyan lehet olyan szabályokat alkotni, amelyek nem betonozzák be a status quót, de nem is hagyják az embereket védtelenül.
Az „81 ezer interjú” üzenete végső soron nem az, hogy az AI mennyire gyorsan tud kérdezni, hanem az, hogy mennyi ki nem mondott, nagyon emberi várakozás és félelem sűrűsödik ma ebbe a technológiába. Ha Magyarországon komolyan gondoljuk az AI-stratégiát – legyen szó oktatásról, gazdaságról vagy akár CSR-ről –, akkor első lépésként érdemes ugyanezt megkérdezni a saját közösségeinktől is: mit remélnek, mitől tartanak, és hajlandók-e úgy alakítani a mindennapjaikat, hogy ne csak a technológia menjen jól, hanem az élet is vele együtt.
Forrás: Saffron Huang et al.: What 81,000 People Want from AI, Anthropic, 2026. 03. 18.
Kiemelt kép: AI
